2015. 04. 11.

20. Fejezet


Drága olvasóm! Tisztában vagyok azzal, hogy rengeteget késtem, de most az egyszer tényleg nyomós okom van rá! Mivel közeledik a köztes vizsga, amitől rettentően félek nem lesz rendszeres a fejezetek érkezése. Öt tantárgyból kell "kis érettségit" tennem, és rengeteg tételt meg kell tanulnom május elejére. Az elején még nem vettem komolyan ezt az egészet, de most mindenképp rá muszáj feküdnöm. Remélem meg tudjátok érteni. Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy itt vagytok nekem, tényleg boldoggá tesz. Immár 111-en gyűltünk össze, ami valljuk be nem kis létszám. Bízom benne, hogy továbbra sem fogtok csalódni sem bennem, sem pedig az írásomban.

Az új rész megérkezett, jó olvasást kívánok, viszont nem tudom előreláthatólag, hogy mikor jön a következő. Amint vége ennek az egész vizsga dolognak, újra minden második héten vasárnap itt leszek.

Alkottam néhány kérdést a fejezet végére, mivel már nagyon rég volt ilyen. Kérlek válaszoljatok rájuk, mert nagyon fontos, és érdekel a véleményetek.
***

Xoxo Bri


Csodálatos



Zaynen parfüm, cigaretta, és hajzselé illat keveredik, amitől még vonzóbb számomra. Fekete farmert visel, és a kedvenc bőrdzsekijét, amelyik ugyanolyan jól áll neki, mint amennyire szereti. Elég feltűnően méri végig egész alakomat, s emiatt szemmel láthatóan zavarba jövök, akármennyire is próbálom magam visszafogni, s ennek következtében féloldalas mosolyra húzza száját.
 - A hálaadás egy szívás. – Zayn enyhe mosolya abszolút természetellenes, nem őszinte, mindeközben a szemeiben mély szomorúság ül. Olyan érzés kerít hatalmába, ami eddig sohasem. Tudni akarom, hogy mi az, ami Zaynt kedvtelenné és szomorúvá képes tenni. Sosem láttam még ilyennek, ezért biztos vagyok benne, hogy történt valami. – Sétálsz velünk? – mutatja fel a kezében tartott bontatlan tequilás üveget.

Semmit sem akarok jobban, mint befejezni ezt a primitív színjátékot, otthagyni a családot, és az összes vendéget, csupán az ő személyéért. Az összes energiámat leszívja az ünnep, és abban a pillanatban úgy érzem, hogy már semmi sem lehet olyan, mint régen. Mindenki abban a hitben élteti magát, hogy a hálaadás után újrakezdem Nathannel, áltatják magukat, és senki nem érti meg, én mit akarok. Hiába mondtam el, hogy hogyan érzek, a szavaim süket fülekre találtak. Elegem lett az erőltetett kedvességből, és abból, hogy ünnepekkor mindenki úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Mi értelme ennek?

 - Jövök! – Vannak dolgok, amiket nem kell meggondolni, mert ha a körülményeket vizsgálod, biztosan találsz okot, hogy miért ne tedd meg, azt amit egyébként szeretnél. Egyszerűen csak fejest kell ugrani, azután alakul, ahogy alakul.  A jelen eset ilyen volt. Meggondolatlanul cselekszem, de egy valamiben biztos vagyok. Ezt akarom tenni! Zayn szórakozottan bólint. Szó nélkül lépek le, mert tudom, hogy anya maximálisan kiakadna, ha tudná, kihagyom az ünnepet egy fiú miatt, akiben már az elmeséltek alapján sem bízik. Szerinte Nathan sokkal jobban való hozzám. Belépek a bőrkabátomért, amely éppen illik Zaynéhez, ám már csak kint veszem fel, hogy ne kapjon rajta senki, amikor távozom. A telefonomat tudatosan hagyom otthon, hogy senki ne zaklathasson.
 - Azt hittem apukáddal leszel – követem Zayn sietős lépteit. Egyikőnk sem tudja pontosan hová menjünk, ezért Zayn választ egy irányt, és arra haladunk tovább.
 - Igen, én is azt hittem – próbálkozik mosolyt erőltetni magára, ugyanakkor ahogy vállat von, tisztán látszódik mogyoróbarna szemeiben a csalódottság, nem tudja előlem elrejteni. – De úgy tűnik jobb programja volt.
 - Sajnálom. – Együtt érzek a mellettem battyogó sráccal. Közben egyre inkább járja át testemet a november végi fagy, s a hideg reszketést előidézve fut végig hátamon. Nem volt jó ötlet a legvékonyabb kabátomat felvenni mínusz fokban. Megdörzsölöm magam előtt a kezeimet, és
megfújkálom, hátha felmelegszik.
 - Nem kell – húzza el a száját idegesen, azonban viselkedése közel sem olyan rideg, mint amilyen szokott lenni. – Te tényleg ennyire fázol? – Szemöldökét szánakozva vonja össze, amíg lenéz a vékony harisnya által borított combjaimra. Állítását egy biccentéssel erősítem meg, mire újra megszólal.
 - Te tényleg használhatatlan vagy – Ujjait makacsul kulcsolja a hidegtől megdermedt kézfejemre, majd fejét a másik irányba fordítja. Meglepetésként ér a gesztus, amit kikerekedő szemeim tükröznek. Hirtelen olyan melegség jár át, amit nem is tudok hová tenni. Most először érzékelem azt, hogy mi ketten tényleg egy párt alkotunk, az egész olyan hihetetlennek és mesebelinek tűnik, hogy alig hiszem el. A szívem szaporán lüktet mellkasomban, és olyan biztonságérzet kerít hatalma alá, amilyet sosem tapasztaltam. Észveszejtő egy érzés ez. Csodálatos, de egyben fájdalmas is. Olyan félelmetesen sebezhető és gyenge lesz tőle az ember.

Nem vagyok egy alacsony lány, ellel szemben Zayn felém magasodó alakja mellett mégsem érzem magam nagyobbnak, mint egy porszem. Szeretnék neki valami frappáns szöveget mondani, ami végett kényelmetlenül érezné magát, csakhogy ajkaim mozdulni sem tudnak. Már nem vacogok, Zayn érintésétől mintha immunis lennék a hűvösre. Mellette minden más, minden jobb.
 - Most voltál megfázva, és képes vagy egy ilyenbe kijönni? – céloz itt a rövid ruhámra. – Hülye vagy. – Megmosolyogtat a tudat, hogy aggódik értem, ezért egy ideig csak szótlanul sétálok mellette.
 - Nem novemberi sétára készültem, ne haragudj – forgatom meg a szemeimet unottan, közben végtelenül szórakoztatott, hogy vele tölthetem a hálaadást. – Amúgy meg kinyithatnád már azt az üveget – mutatok a kezében lévő alkoholos palackra. Amint kimondom, felkacag.
 - Tilos az utcán inni. – Szemeit vigyorogva összeszorítja, és úgy lesi reakciómat. Tudom, hogy nem gondolja komolyan, soha senki nem tartja be ezt a szabályt, és Zayn nem épp az a jófiú típus, aki kivételnek számít.
 - Veled szívesen szegek törvényt. – Játékosan nézek rá szemem sarkából, egy pimasz vigyor mellett.
 - Neked szívesen adom át a büntetőcédulát. – Arcán letörölhetetlen szórakozottság mutatkozik, noha én fele ennyire sem találom viccesnek a dolgot.
- Akkora paraszt vagy – Sértődöttséget színlelek, de semmi megbánást mutató jelet nem látok rajta, tehát hasztalan. – Tudtam, hogy nem bírod ki szó nélkül. - Ráérősen felbontja a tequilát, miközben mosolyog, mint a vadalma. Hagyja, hogy én kortyoljak bele először a tömény szeszbe. Számhoz emelem, és meghúzom az üveg tartalmát. A folyadék végigégeti a torkomat, és mivel egy elég ütős ital köhögnöm kell tőle, amit Zayn borzasztóan viccesnek talál. Belőle természetesen nem vált ki semmiféle béna reakciót, sőt feltűnően jól bírja. Amolyan „ezt így kell csinálni” ábrázattal néz le rám, én pedig a kihívást elfogadva újra iszom.

Ott sétálunk hárman, az üveg, Zayn és én. Valószínűleg hármunk közül a szinte már teljesen kiürült üveg a legjózanabb, és a sorban utána kétségtelenül Zayn következik, mivel én már csak nehezen tudok egyenesen lépkedni. Az alkohol túlfűtötte az érzelmeimet, így történik tehát, hogy Zaynnek folyamatosan azt mondogatom, hogy szeretlek. Normális esetben nem ilyen könnyű kimondani. A fiú izmos alkarját a csípőmre helyezi, másik kezében a palackot tartja.

 - Utállak Zayn – vihogok, mint egy idióta. Már nem egészen tudom uralni a testemet, ezért megtámaszkodom egy régi épület oldalának. Zaynnek furcsa lehet, hogy az ötven „szeretlek” után, már azt ecsetelem neki mennyire gyűlölöm, bár meglepően jól kezeli a helyzetet. A hely igen elhagyatott, ezért szinte egy ember sem téblábol errefelé, ennek kivételesen örülök is. Persze az is közrejátszik, hogy elég késő lehet már. Fogalmam sincs mennyit gyalogoltunk, és, hogy pontosan hol is vagyunk, mivel totálisan elvesztettem a fonalat út közben. Zayn még mindig magabiztosan tud állni, egyáltalán nem ártott meg neki az ital, szerintem fele annyira sem, mint nekem. Teljes mértékben rábízom magam, és hiszek benne, hogy ezt nem bánom meg.
 - Biztos vagy benne? – taszít neki még jobban a falnak. Reszelős hangjától megborzongok, ahogy a fülembe suttog. Vágytól elsötétülő íriszei gyönyörű látványt nyújtanak számomra. Elakad a lélegzetem a közelségétől, és olyan érzelmek törnek elő bennem, amiket mindig próbálok elrejteni előle. Az a kibírhatatlan sóvárgás, amit érzek, kezd eluralkodni felettem. Kérdésére választ adva bólintok, majd ujjaimmal végigszántom hollófekete haját. Arra vágyom, hogy megcsókoljon végre, de kegyetlenül kínoz.
 - Tönkretetted a hajam – néz rám figyelmeztetően, mire elnevetem magam.
 - Így is lélegzetelállítóan néz ki – bököm ki, de legszívesebben visszaszívnám, amint meglátom az önelégült vigyort a képén. Nem szabadna ilyen könnyen kimondom a szavakat, amik még inkább növelik, a már így is túlméretezett egóját.
 - Akkor miért lélegzel ilyen borzalmasan hangosan? – Ekkor tűnik fel, hogy olyan szabálytalanul, és hangosan veszem a levegőt, hogy bárki meghallaná. Elpirulok a kérdés hallatán, ezért lesütöm a tekintetem, és úgy döntök, hogy a cipőm orrát bámulom a továbbiakban. A részegségnek köszönhetően viszont nem sokáig gondolkodom ezen, pár pillanat múlva túllépek rajta.
 - Inkább csókolj meg, te szemét. – Lejjebb húzom Zayn dzsekijének a cipzárját, számat a kulcscsontjához érintem, majd apró csókokat hagyok rajta. Észrevehetően élvezi, amit művelek, levegővétele szapora, szinte zihál, noha velem ellentétben olyan sokáig tudja tartani magát, hogy az valami hihetetlen.
 - Miért? – Képén csintalan mosoly jelenik meg, és szeretné belőlem kiprovokálni a legmélyebb érzelmeimet.
 - Mert kurvára csókolj meg – nevetek, viszont elszégyellem magam, amiért nőként ilyen trágár megnyilvánulások törnek ki belőlem. Zaynt kicsit sem zavarja, inkább csak vigyorog rajtam.
 - Miért szeretnéd kurvára, hogy megcsókoljalak? – Ajkainkat már csak egy hajszál választja el egymástól, de semmiképp nem tapasztja az enyémre, mert tudja, hogy ezzel megőrjíthet.
 - Most te teszel fel felesleges kérdést – bújok ki a válasz alól, úgy, ahogy ő szokott. Zayn ajkai enyhe mosolyra húzódnak, én pedig próbálok minél közelebb furakodni arcommal, hogy ajkaimat, az övére tapaszthassam, de nem hagyja. Kérdőn nézek rá, mire csak ennyit mond:
 - Nem akarom, hogy elfelejtsd. – Szokatlan, törődést sugalló szavak hagyják el a száját, ami miatt a szívem hevesen kezd el verni a mellkasomban. Olyan közel van hozzám, és olyannyira felzaklat a közelsége, hogy már fáj. Nagyon nagy fájdalmat és örömöt érzek belül, szinte felemészt. Könnyezni kezdek, de magam sem tudom, hogy ezek milyen könnyek. Elkomolyodom, és erőteljesen megölelem az előttem álló ébenfekete hajú srácot. A csók egy szikra lett volna, ami lángra lobbantja a bennem égő tüzet.
 - Mindig meg tudsz lepni, te zűrös fiú. – Szorításomból továbbra sem eresztem.
Hamar megszabadulunk a maradék italtól, s továbbra is sétálunk az általam nem ismert úton. Sokszor Zaynre nézek, de amikor észreveszi, elkapom a tekintetem, és elmosolyodom. Nagyon rég éreztem magam ilyen felszabadultnak, és lazának. Zayn viszont mindig is ilyen volt, amit tisztelek benne. Amikor rá nézek mindig azt érzem, hogy ismerni akarom, mindenkinél jobban. Tudni akarom az összes titkát, és az a személy akarok lenni, akiben teljes mértékben megbízik, és nincsenek kétségei afelől.  Úgy gondolom, hogy semmit sem tudok róla, és megijeszt a tudat, hogy még így is átadom magam. Sosem fordult még elő velem ilyesmi, ezért szokatlan az egész.

Kezd fájni a fejem az szeszesitaltól, és a közérzetem is egyre rosszabb lesz. Forog velem az egész világ, én viszont nem tudom már követni a szememmel, hogy mi történik. Zayn tökéletesen stabilan áll a két lábán, velem ellentétben. Fogalmam sincs, hogyan csinálja fél üveg tequila után. A dzsekijébe kapaszkodok, mielőtt a földön találnám magam, Zayn ennek dacára kérdőn felemeli az egyik szemöldökét.
 - Hányingerem van – adok magyarázatot a viselkedésemre – És szédülök – folytatom nyugodtan – Meg fázom is.
 - Még valami? – nevet fel összeráncolt homlokkal - Szólhattál volna, hogy nem bírod az alkoholt.
 - De én bírom az alkoholt – Ekkor előtör belőlem az önfejű, csökönyös énem. Én nagyon ritkán készülök ki  a piától, ezért még nekem is új, az ami most zajlik le bennem.
 - Látom. – Levakarhatatlan cinikus mosoly tűnik fel az arcán, mire összepréselem a szemem, és úgy bámulom. – Van itt egy pad a közelben, üljünk le? – vihogni kezdek, amiért ilyen gondoskodóan viselkedik, mert egyáltalán nem áll jól neki.
- Figyelj.. meg sem tudok mozdulni – a dzsekijét még mindig markolom, mert félek, ha elengedem, akkor pofára esek. Még részegen is szánalmasnak érzem magam, amiért hagyom, hogy ilyen állapotba kerüljek előtte.
- Nem vagy normális – rázza meg a fejét hitetlenkedve – Mit csináljak veled?
- Vi-gyél – bököm ki szaggatottan. Már semmire sem tudok figyelni, nem is értem mi folyik körülöttem.
- Haza? – kérdezi Zayn, furcsán ijedt ábrázattal.
- Semmiképp, akkor mindkettőnket megölnek – röhögök fel, mire ő is. Arcán, illetve szemén megfigyelhető, hogy próbálja kitalálni, mit tegyen.

Fogalmam sincs, miért csinálja, de hátat fordít nekem, és rám néz. Rámutat egy kivágott fatörzsre, továbbra is értetlen fejjel próbálok rájönni, hogy mit akar.
 - Baszd meg állj már rá arra a kibaszott fatörzsre, mielőtt meggondolom magam – Mire lassan odasétálok a fatörzshöz, és fellépek rá. Elég bizonytalanul állok rajta, amikor felfogom, hogy mire is készül. Közelebb jön hozzám, és felkapaszkodom a hátára. Karomat keresztezem a nyaka előtt. Zayn a combom alá teszi a tenyerét, hogy meg tudjon tartani. Borzasztóan jól érzem magam ebben a helyzetben, és ezt nem is félek kimutatni.
- Zaaayn menjünk már gyorsabban – kezdek nyávogósan beszélni, és a lábmozgatásommal ráteszek egy lapáttal, hogy tényleg óvodásnak tűnjek. Zayn ravaszul elmosolyodik. Olyan hirtelen történik, hogy fel sem tudom fogni. Zayn megbotlik, aminek valószínűleg az az oka, hogy már ő sem százszázalékosan józan. A helyzetem egyik pillanatról a másikra bizonytalanná válik, aminek hatására iszonyatosan megrémülök, és ez rá is van írva az arcomra. A fiú kuncogása bebizonyítja, hogy csak poénból hozta rám a frászt.
 - Hülye vagy?! – ripakodok rá hisztérikus stílusban. – Majdnem megöltél. – kiabálok, miközben a pulzusom még mindig az egekben van.
 - Ha én cipelem a nagy segged, had válasszak már én tempót. Köszönöm. – Zayn flegma stílusban forgatja meg a szemét, mindeközben a szarrágó vigyor továbbra sem szűnik meg az arcán. – Jössz nekem eggyel!
 - Jó legközelebb, majd én viszlek haza – nevetek fel jóízűen saját poénomon, mégis valami sokkal inkább leköti a figyelmemet, így hamar letörlődik a vigyor a fejemről. Tudatosul bennem, hogy az imént a nagy jelzővel illette a fenekem.
 - Te tényleg azt mondtad, hogy nagy a seggem? – szuggerálom résnyire összeszűkített szemekkel, a magyarázatára várva.
 - Csak a pillanat hevében – kuncog – Már említettem, hogy lapos. – Válasza végett sértődötten felnyögök, majd újra a haját kezdem el birizgálni, mert tudom, hogy az borzasztóan idegesíti, ez esetben pedig nem tehet ellene semmit.
 - Zayn, egyébként hová viszel? – Kicsit megbotránkoztat a tudat, hogy kétségek, és szavak nélkül belementem ebbe. Igazándiból fogalmam sincs hová tartunk, vagy mit akar tenni velem. Jelen esetben meg is ölhetne, hogy kiszedhesse a szerveimet, majd végül eladja egy vietnámi szervkereskedőnek. Ki tudja, hol kötne ki mondjuk a szívem, vagy a tüdőm. Mikor rájövök, hogy egyáltalán nem vicces a dolog, el is hessegetem a fejem felől a gondolatbuborékot.
 - Már vártam a kérdést. Hozzám. – jelenti ki nemes egyszerűséggel. – Nem hiszem, hogy a szüleid szeretnének látni ilyen állapotban.
 - Ne aggódj, szerintem téged sem látnának szívesen – suttogom a fülébe, amikor eszembe jut, mi anyának a véleménye Zaynről. A fiú felnevet, majd egyetértően bólogat. Ha hazamennék, valószínűleg hatalmas leszidást kapnék, még akkor is, ha egyetemista vagyok, és már rég betöltöttem a tizennyolcadik életévemet. Anyunak mindig az egyetlen pici lánya maradok, a kor nem számít.


Mindig is szerettem volna látni, hogy hol él Zayn. Azt gondoltam, hogy meghitt lesz az első alkalom, amikor majd beteszem hozzá a lábam, és olyan érzésem lesz, hogy a kapcsolatunk egy új szintre lépett. Sokszor képzelgek ilyen apró dolgokon. Ezzel ellentétben most csak azért visz oda, mert nincs más választásunk, és mert olyan szinten rosszul vagyok, hogy nem tudok megállni a saját lábamon. Sőt, másnapra valószínűleg nem sok mindenre fogok emlékezni a mai napból. Ez igazán illúzióromboló számomra.


KÉRDÉSEK:

1. Egy kritikában nem régiben azt a véleményt kaptam, hogy Roxanne "hülye". Nektek is unszimpatikus a főszereplő? Miért?
2. Ki a kedvenc szereplőtök és miért?
3. Ki mellett döntenétek a főszereplő helyében Nathan, vagy Zayn?
4. Egy megjegyzésben pedig azt olvastam, hogy a fejezeteim vontatottak, mióta rendszeresen írok. Ti mit gondoltok erről?

Feliratkozók