2015. 06. 25.

23. Fejezet

Drágaságaim! Nem értettem miért nem lett annyi nézettsége az előző fejezetnek, mint a többinek. Talán nem látta még mindenki? Na, mindegy most végre itt vagyok és megérkeztem az új fejezettel. A nyári szünet óta még nem jelentkeztem. A tervezettnél kicsit elfoglaltabb vagyok, de igyekszem rendszeresen hozni a részeket, mert kissé felgyorsulnak majd az események, legalábbis a tervek szerint. Na, nem is húzom tovább az időd, várom a negatív, illetve a pozitív véleményeket. :)
***

Xoxo Bri


Kívülállóként

Zsúfolt napot tudok magam mögött, a tanáraim képesek voltak az összes vizsgát egyetlen napra zsúfolni, úgy mintha ez lenne a teljes szemeszter. Kissé felháborodva szelem végig a folyosót az elhúzódott szóbeli vizsgám után. A tanár egy óra késéssel esett be órára, mert eszébe jutott, hogy a hallgatókat ma kell vizsgáztatnia. Ő szórakoztatónak találta, hogy majdnem megfeledkezett rólunk, de a mi arcunkon a düh jelein kívül semmi mást nem láthatott. A telefonomra pillantva tudomást veszek arról, hogy már hét óra van. A délelőtti szokatlan napsütést, hideg-szeles idő váltja fel eddigre, és szinte teljes sötétség uralkodik kint.

Furcsa érzés kerülget, miközben a tűzpiros hajamat az egyik vállamra helyezem át, hogy kevésbé lógjon a szemembe. A campus kihalt, csak az utcai fények, a kollégiumokból kiszóródó világosság, illetve az onnan kiszűrődő halk morajok töltik meg az egyetemi várost. Egy ismerős küllemet látok meg egy köpésnyire, és ahogy közelebb érek hozzá, kezdenek kirajzolódni az arcvonalai. Kezében távolról is kiszúrom a narancssárgán parazsló cigarettát. Egész nap nem láttam őt, ezért belül majd kiugrok a bőrömből, amiért végre itt van, de ezt eszeveszettül próbálom palástolni. Örömöm egyetlen ismertetőjét sem akarom neki kimutatni, sőt minél inkább azon vagyok, hogy teljesen érdektelennek tűnjek. Már éppen eltipegnék mellette, mintha észre sem vettem volna, de elállja az utamat, ezért igyekszem kikerülni, de hogy továbbra se tudjak haladni, elém lép, közben felfelé görbül a szája. Olyan szívdöglesztő az a mosoly, hogy legszívesebben megcsókolnám, de az nem én lennék. Nem a makacs, haragtartó Roxanne lenne.
 - Ne próbálj menekülni – komolyodik el, de nem érzem úgy, hogy máris be kell adnom a derekam. Ettől többet érdemlek. Egy bocsánatkérést, egy gyönyörű bocsánatkérést, amilyet még soha senkinek nem mondott.
 - Elég széles az út, szóval nyugodtan kikerülhetsz – magyarázom, a kezeimmel gesztikulálva. A csillogó szempárját pásztázom, sarkaiban megjelennek a nevetőráncok, amik azt mutatják jól szórakozik rajtam.
 - Téged könnyebb lenne átugrani – végigfuttatja rajtam a tekintetét, kissé lepillant rám, bizonyítani próbálja ezzel, hogy mennyivel nagyobb nálam. Abban a pillanatban pedig magasabbnak látom, mint eddig bármikor. – De viccet félretéve, beszélnünk kell – folytatja, mielőtt még felháborodhattam volna a gúnyolódása miatt.
 - Ezt megszívtad. Anyu nem engedi, hogy beszéljek veled – mosolygok. Addigra már minden haragom elszáll. Csak a jelenléte kell ahhoz, hogy az elvárásaim lecsökkenjenek. Ekkor már egy szimpla csók is elég lenne a gyönyörű bocsánatkérés helyettesítésére. Zaynnek először felszalad a szemöldöke, majd halkan kuncogni kezd.
 - Tehát tilos vagyok neked? – jön közelebb egy lépéssel, s így már szinte nekiütközök a mellkasának. Észveszejtően zavarba ejtőnek érzem, a fejembe fut a vér, és minden bizonyára olyan vörös leszek, mint egy paradicsom – Ez így még izgalmasabb, nem gondolod? – A levegőt egyre gyorsabban kapkodom, a hideg végigfut a hátamon a közelsége miatt. Gyűlölöm magam, amiért nem tudok rá haragudni. Van a mosolyában valami pimaszul hívogató, ami felhatalmazza erre.
 - A kurvák már csak ilyen… izgalmasak – hozom szóba a tegnap történteket. A „kurva” szót direkt kihangsúlyozom, hogy véletlenül se menjen el a füle mellett. A fejemet sértődötten elfordítom.
 - Felejtsd el bébi, nem volt komoly. Csak felbaszott az a seggfej – mentegetőzik hitelesen. Állkapcsa még most is megfeszül, amíg Nathanről beszél. Rémisztő, hogy mennyire fel tudja húzni magát egy ilyen apróságon. Ekkor megértem, hogy neki mit jelentett. Mosolyogva veszem tudomásul, hogy milyen féltékeny típus, pedig ki sem nézném belőle. Megfordul a fejemben, hogy elmondom neki, ő az egyetlen fiú, aki lázba tud hozni, és Nath nem ellenfél számára, de úgy éreztem ezt majd bebizonyíthatom neki szavak nélkül is.
 - Ne beszélj már így róla. – Halkan megszidom, de az egész beszélgetés megint odáig fajul, hogy ráncolja a homlokát, és értetlen fejet vág.
 - Látod? Már megint véded őt. – Hangja jóval feljebb szól, mint az eredeti beszédhangja, ezért ujjamat a szája elé teszem, ezzel csitítva őt.
 - Miért nem bízol meg bennem? – kérdezem, mélyen a szemébe nézve. Hollófekete hajába túr, feszülten.
 - Én benne nem bízom. Érted? – Közelebb húz magához olyannyira, hogy lehelete nyakamnak csapódik. Az ajkaim remegnek, és úgy érzem, soha nem akarom, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. Szemeim csillogni kezdenek, franc sem tudja, hogy miért. – Nem hozzá tartozol, sosem tartoztál hozzá, mert az enyém vagy. – Elmondhatatlanul jó érzés fog el, amikor ezt kimondja, megnyugtat, és egyben felhevít. Keze birtoklóan érinti meg a csípőmet, és teljes testünk összeér.
 - Zayn Malik, a romantikus – jegyzem meg halkan. – Új ez még nekem. - Ajkaimat az övére
tapasztom, és vad csókot kezdeményezek. Hátulról a hajába túrok, ami az egyik gyenge pontja, így nyakán érzem, hogy libabőrös lesz. Nem egyszerű forróságot érzek, hanem égető tüzet, bizsergető érzés szalad végig az egész testemen, amitől elgyengülök. Megfeledkezem a minimálisan szitáló esőről, a helyszínről, a valamennyi emberről, a kifogásokról, csakis az érdekel, hogy akar, és, hogy az övé vagyok. Zayn a fenekemre vezeti a tenyerét, de ajkaink egy másodpercre sem szakadnak el egymástól. Olyan régóta vártam már erre a csókra, hogy fájdalmas lett volna abbahagyni. A szememben összegyűlt könny egy forró cseppben csorog végig arcomon, mert ahogy megcsókol, olyan túlfűtött vággyal, és perzselően még nem tette senki. Sosem voltam még ennyire biztos kettőnkben. A félelmem lecsillapodik, minden kétségem megszűnik, mivel választ kapok a kételkedő kérdéseimre.
 - Mennem kell, anyu tudja, mikor végzek. – Zavartan húzódok el Zaynntől, de nehezebben megy, mint eddig bármi az életemben. Az ajkaimat egy vonallá préselem össze, a világvége hangulat teljes mértékben tükröződik az arcomon, ezért Zayn gonosz módon kinevet.
 - Hazakísérjelek? – ajánlja fel lelkesen, mire én is vigyorogni kezdek. A mosoly azonnal lehervad az arcomról, mikor eszembe jut, hogy anya simán megláthat az ablakból. Sohasem kellett még rettegnem az anyámtól, ezért szokatlan számomra, hogy észben tartsam ezeket a részleteket.
 - Anyu meglát az ablakon keresztül, biztosan – keseredek el végérvényesen.
 - Ne legyél már nevetséges. – A szemöldökét értetlenkedve ráncolja össze, miközben „nem ismerek rád” tekintettel bámul. – Megkockáztatjuk, jó?

Miután belemegyek abba, hogy hazakísérjen, annak ellenére is, hogy lehet, anya megöli, és soha többé nem láthatom, sok minden szóba kerül a hazafelé vezető úton. Először arról beszélgetünk, hogyan jutottunk el idáig, és mennyi hülyeséget követtünk el, konkrétan egymás ellen. Békésen elszívunk egy cigit, aminek sikerült lenyugtatnia. Majd, amikor velünk szemben sétál George, aki meghívott a mára tervezett születésnapjára, és hangosan rám köszön, ebbe az irányba terelődik el a szó.
 - George meghívott a szülinapjára ma este – közlöm vele halkan, de nem várt reakció érkezik.
 - Ki az a George? – Zayn kérdőn néz rám, ami miatt ideges leszek.
 - Éppen most sétált el mellettünk, köszönve. Fel sem tűnt? – vonom össze a szemöldökömet.
 - Senkit nem vettem észre – Zayn bámul maga elé, hogy megbizonyosodjon a felől, hogy tényleg igazat mondok-e.
 - Tényleg? Szörnyű vagy, csakis magaddal foglalkozol – forgatom meg a szemem morogva.
 - Soha életemben nem láttam még, olyan mintha láthatatlan lenne. Nem tehetek róla, hogy ilyen semleges emberek a haverjaid – háborodik fel, kijelentésem hallatán. Őt hallgatva tátva marad a szám.
 - Miről beszélsz? Számomra nem felejthető az arca – Még mindig előttünk sétál, csak kicsit gyorsabban halad, mint mi - Sőt egészen jól néz ki – harapom be az ajkaimat, miközben akaratlanul is jobban belegondolok, és kevesebb ruhában képzelem el.
 - Néha csodálkozom azon, hogy miért nem érted be egy ilyennel. – Morcosan összeráncolja a homlokát, és szemmel láthatóan zavarja, hogy miközben mellette sétálok, egy másik pasi jelenik meg a gondolatbuborékomban. De fogalma sincs, hogy ezt direkt csinálom, csak azért, hogy felhúzzam. - Azt hittem ennél sokkal magasabb igényeid vannak – céloz itt magára, arcán önelégült, nagyképű mosoly jelenik meg.
 - Befejezhetnéd mára az önfényezést – szűkítem össze a szemeimet.
 - Nem fényeztem magam, csak tényeket közöltem. Nézz rá arra a stílus nélküli alakra, most tényleg. – Továbbra is azt ecseteli, hogy ő mennyivel jobb, mint George.
 - Hagyd már abba, túl hangosan beszélsz – ripakodok rá, amiért nem veszi észre, hogy túl messzire megy. A szidás mit sem ér, úgy dönt, nem fejezi be a szaktársam ócsárolását, aki nem mellesleg elég közel van ahhoz, hogy meghallja.
 - Nem értem, miért nem látod be, hogy igazam van. Úgy megy, mint egy buzi. – állapítja meg.
 - Borzasztóan gyerekesen viselkedsz. – Rápirítok, de a magatartása azt mutatja néhány perce, mintha megsüketült volna.
 - Épp olyan unalmasnak néz ki, mint egy politikus. Nem jogon van véletlenül? – Gúnyosan elmosolyodik, ahogy az egyre távolodó alakot figyeli.
 - ZAYN!!! – Ezúttal már határozottabban és élesebben szól a hangom, mire elcsöndesül. Végül mindketten nevetésben törünk ki, visszagondolva a vitánkra, és Zayn túlzásaira, amit tovább, majd még tovább fokozott. Mindvégig, amíg mellette sétálok, szemügyre veszem minden sajátosságát. Megnyugtat a járása, teljesen szabadnak tűnik. Alkalomadtán lopva arcára tekintek, úgy, hogy ne vegye észre. A boldogság minden jele megfigyelhető rajtam. A szám fülig ér, s úgy mosolygok magam elé, mint egy idióta. A szemeim résnyire húzódnak a folytonos vigyorgástól, de nem érdekel. Fantasztikusan érzem magam, és semmi sem zavarhat meg ebben.
 - Kik lesznek ott a partin? – Zayn elég hektikusnak tűnik, velem ellentétben. Alsó ajkait rágcsálja, és a lába elé kerülő kis kavicsokat rugdossa. – Egyáltalán hol lesz?
 - Néhány szaktárs, és mivel elég különböző szakra járunk, nem hiszem, hogy ismered őket. – Egyre gyorsabb tempót veszek fel, hogy anyunak ne legyen feltűnő a késés, bár tudom, hogy már így is bajba kerülhetek. – Brian, és Nicole biztosan ott lesznek, de ennek nem annyira örülök. – Elfintorodok, amikor eszembe jut, amit Nico művelt, egyik napról a másikra. Brian pedig annak ellenére, hogy a barátomnak tartottam, vérig sértett. Fogalmam sincs, hogy erről Zayn tud-e valamit. Bár abban az időszakban nem konzultáltam vele, de elszánom magam, hogy nem beszélek erről az időszakról. Egyrészt mert egy fájdalmas fordulópont számomra, és felidézi bennem a azokat a sérelmeket, amiket sosem fogok elfelejteni. Ebben az esetben nincs jelentősége az egésznek.
 - Jó, de ne igyál sokat, rendben? – Kérdésként teszi fel, aggódóan, de valójában egy kérés, amire rábólintok. – És semmiképp ne fogadj el másoktól piát. Sőt, könnyebb, ha nem is állsz szóba senkivel. Azt se idd meg, ami ott van az asztalon, mert nagyobb az esélye, hogy tesznek bele valamit.  – Zayn belefeledkezik abba, hogy a különféle korlátozásaimat sorolja, de mikor már arra kér, hogy ne álljak szóba másokkal, megpróbálom leállítani. Fogalmam sincs, hogy képzeli el ezt a bulit.
 - Zayn, állj le – mondom halkan, de kezdem kényelmetlenül érezni magam, amiért elengedi a füle mellett.
 - Ülj le a kanapéra, és maradj ott, amíg vége nem lesz – tanácsolja – És írj, ha leül melléd valaki, néha küldj képet, hogy hol vagy. Akkor is írj, ha valaki rád akar mászni, és akkor is, ha…- Mielőtt folytatná közbeavatkozok.
 - Zayn, fogd már be – csattanok fel, mivel nem hiszem el, hogy komolyan gondolja ezt az abszurd felsorolást. – Minek nézel, óvodásnak? – A megbotránkozás szimbólumai továbbra sem szűnnek meg az arcomon.
 - Láttalak már részegen, és mindig valami hülyeségre készültél. – Zayn keresztbe fonja maga előtt a karjait, s közben rám sandít a szeme sarkából.
 - Nem mindig.
 - Akkor mondj egyetlen egy ellenpéldát. – Türelmesen féloldalas mosolyra húzza száját, válaszomra várva, de már tisztában van vele, hogy sarokba szorított. Én ész nélkül keresgélek a gondolataimban, de vagy olyan esetek jutnak eszembe, amelyik alkalommal mindent elfelejtettem másnapra, vagy pedig olyanok, amikor valami meggondolatlan dolgot tettem. Ezért szó nélkül állok, de még mindig nem adom fel.
 - Pfff. Erről beszélek.

Amikor az utca szegletéből beazonosítom a házunkat, amelyet zöldellő fák ölelnek körül, összeszorul a szívem, ennek ellenére mégis egyre közelebb kötünk ki. Még sohasem értem haza ilyen gyorsan, mint most, pedig ebben az esetben vártam legkevésbé. Pontosan ez lehet az oka. Minek szülinapi buli, amikor Zaynnel lehetnék? Abban a percben, már egyáltalán nem vonzz az, hogy hajnalig partizzak, és ezt ő is tudja.
 - Remélem, szar lesz ez a babazsúr, és már kilenckor otthon leszel. – Zayn még soha, de soha nem mondott nekem semmit ekkora beleéléssel. Kár, hogy ez a mondat tulajdonképpen egy rosszkívánság volt. És az is kár, hogy nem beleéléssel mondta, hanem unottan. Játékosan oldalba lököm, majd egy gyors búcsúcsókot nyomok az ajkára, mielőtt belépnék a lakásba, de még a lépcső első fokáig sem jutok el, mivel Zayn visszahúz az alkaromnál fogva, amivel egyáltalán nem számolok.
 - Csak ennyi? – suttogja a nyakamba, ahol elég csikis vagyok, ezért kicsit összehúzom magam és megborzongok, alig tudom visszafojtani a nevetést. A csók kicsit hosszasabbra, és felkavaróbbra sikerül, mint terveztük. A dzsekije cipzárját kezdem lehúzni, mivel eluralkodik felettem a vágy, de akkor gyorsan észbe kapok. A francba, a házunk előtt vagyunk. Anya. Ennek ellenére sem tudom visszafogni magam, és olyan mosoly ül az arcomon, ami mintha odaragadt volna, és sehogy sem tudnám lekaparni. Zayn nagyon nehéz szívvel engedi el a kezem, és valami nagyon nyugtalanítja, de semmi esetre sem árulja el nekem, mi az.

Próbálok észrevétlen maradni, amikor belibbenek a házba, de a huzat becsapja az ajtót, amit valószínűleg nem csak anyu hall meg, hanem az egész város. Anya botorkál ki a konyhából, de közel sem olyan arccal, amilyenre számítok. Odasiet hozzám, és szorosan megölel, én pedig kikerekedett szemekkel viszonozom.
 - Kicsikém, annyira sajnálom, amit mondtam – zokog a karomban, mire vigasztalásképpen simogatom a hátát. – Én csak… azt gondoltam, hogy Nathan lenne a legjobb választás. Nem is értem, mi történt velem. – Az egész teste remeg a sírástól, nekem pedig ennyi bőven elég, ahhoz, hogy megbocsájtsak. A pólóm vállát teljesen elárasztja a krokodilkönnyeivel, de a legkevésbé sem érdekel. Sötétbarna, hullámos haját simogatom, amiért nem képes megnyugodni. Boldog vagyok, hogy végre visszatér a valódi énje, és belátja a saját tévedését. Ez volt az első alkalom, amikor rossz lépést tett előre, és nem hibáztatom miatta, mindenki elvéthet dolgokat. De egy valami nem hagy nyugodni.
 - Miért változott meg a véleményed? – Kíváncsian teszem fel neki az első kérdést, ami felmerül bennem. Másodpercekig még nem tud megszólalni a sírdogálás miatt, de ezután válaszol.
 - Ismerős hangokat hallottam a ház elől, ezért kinéztem az ablakon. Először mérges voltam, amiért megszegted a szavad, de utána észrevettem… - Mély levegőt vesz, mielőtt befejezi. – Soha életemben nem láttalak még ilyen boldognak Roxanne, soha, és beláttam, hogy megtaláltad a neked való személyt.
 - Anyu – Nagyon megörülök, amiért megerősít engem a választásomban, ezért még szorosabban ölelem őt. Rengeteget jelent nekem a támogatása, és ezt csak most veszem észre, azok után, hogy megtudtam milyen, amikor nem áll mellettem.
 - És ne felejtsük el, hogy nem egy rossz pasi – emeli fel a mutatóujját megadóan, amikor már nem fojtogatom az ölelésemmel. Jót derülök a kijelentésén, de ekkor folytatja – Viszont a tetkói akkor sem tetszenek – Anyu mindig is utálta, ha valaki bőrét tetoválások díszítették, és mivel nekem is volt egy periódus az életemben, amikor szerettem volna egyet, egyenesen irtózik tőlük.

*** 

Nehezemre esik elhinni, ami folyik itt Georgenál, a buliban, nem csak néhány szaktárs társalog, ahogy gyanítottam, vagy, ahogy feltételeztem a srác természetéből. Több tized ember tolong a házban, és belegondolni sem merek, Geroge szülei vajon hol lehetnek. A sok ismeretlen között elvegyül az összes haverom, lelkierőm viszont nincs, hogy megkeressem őket. Így kívülről nézve semmit sem látok, csak egy hatalmas tömeget, akikből árad az alkoholszag, a sötétség pedig még jobban megnehezíti a dolgomat.

Van egy olyan sejtésem, hogy sokak nem is tudják, hogy kinek a születésnapját ünnepeljük, ez már nem az ünnepeltről szól. Kívülállónak érzem magam, annak ellenére, hogy minden bizonnyal több közöm van Geogehoz, mint ezeknek a szerzeteknek. Szememmel kutatok a kanapé után, amit Zayn jósolt nekem, de egy idő után feladom, és megelégszek egy székkel a konyhában. A lábaimat elegánsan keresztezem, így királykék rövid ruhám megfeszül a combomon. Sokkal feszélyezettebben érzem magam, mint bármelyik buliban eddig. A házban uralkodó hangulat semmi jót nem sugall, nekem pedig egyre rosszabb előérzetem lesz. Mivel a pia az egyetlen barátom a térségben, mosolyogva töltöm el vele az időt, mintha már régen találkoztunk volna. Végső elkeseredettségemben dobok Zaynnek egy üzenetet, hogy a babazsúr pont olyan unalmas, mint amilyennek kívánta nekem. Hamar érkezik vissza az üzenet, amiben kinevet.

Még a harmadik feles után is érzem a hiányát, sőt meg is bánom, hogy eljöttem egy olyan helyre, ahol egyetlen barát sincs, akivel szeretnék beszélgetést létesíteni. És miután beleunok a sok részeges állat táncfelkéréseibe, és egyetlen szaktársamat sem látom, úgy döntök, felkeresem Geoge-ot, hogy felköszöntsem és elhúzok erről a helyről. A konyhában viszont a sok idegen után egy ismerős alak tűnik fel, a kezében két pohárral, az arcán pedig hatalmas mosollyal. Sötétbarna haja felzselézve mered a plafon felé. Megjelenése olyan laza, mint mindig, fehér inget visel, alkarjánál feltűrve, illetve világos farmert, ami lezserül lóg rajta. Tekintete végigfut rajtam, és beharapja ajkait.
 - A legdögösebb nőnek a partin. – Elismerő pillantását le sem veszi rólam, csak kezembe nyomja a narancsos üdítővel kevert vodkát, mert tudja, hogy ez a kedvencem, majd helyet foglal mellettem, az üresen álló széken.



Szerintetek ki az ismerős, aki leült Roxanne-hez?
2015. 06. 02.

22. Fejezet

Drágáim! Új rész van a láthatáron. Továbbra is nagyon-nagyon hálás vagyok nektek, amiért támogattok, nagyon jól esnek a fejezetek alatt található vélemények, a feliratkozások, és az üzenetek a chatben. Ha hiszitek, ha nem boldoggá tesztek ezzel, mivel már maga az írás csodálatos számomra, de az, hogy valakit érdekel is a munkám, az aztán a nagyszerű érzés.  Jó olvasást! És szeretettel várom a véleményeket. :)
***

Xoxo Bri


Nem ismered


A nyugodt, idilli virradatot Zayn borzasztóan hangos tüsszögése váltja fel. Fájdalmasan felnyögök, amiért ilyen módon kell felébrednem, egyik pillanatban még a tökéletes álmom közepében vagyok, majd visszacsöppenek a való életbe, ahol Zayn - be kell vallani - elég lármás. Szúrós tekintetemet a hollófekete-hajú fiúra vezetem, aki véletlenül sem hagyja abba, amit elkezdett.
 - Fejezd már be! – ripakodok rá, amikor már felmegy bennem a pumpa, majd hasra fordulok az ágyon, és a párnát a fejemre szorítom, hogy tompítsam a hangokat.
 - Por. – Mielőtt még befejezhetné, újabbat prüszköl – Allergia. – Amikor már úgy érzi, hogy nem jön az inger, hogy tovább tüsszentsen, kínosan felnevet.
 - Miért pont reggel jön elő? – rukkolok elő az első kérdéssel, ami eszembe jut, de inkább hallatszik nyöszörgésnek, mint egy épkézláb mondatnak.
 - Fogalmam sincs. Azért, hogy mindenki felébredjen – rántja meg a vállát, mire kitör belőlem a nevetés. Ez az egyetlen ésszerű magyarázat, biztosan.

Egészen jól érzés, hogy Zayn az első, akit meglátok reggel. A kócos, zilált haja össze-vissza áll a fején, de a látvány, mint mindig, most is tökéletes számomra. Az előző nap történései, már olyan távolinak tűnnek, mintha csak álom lett volna az egész. Ennek ellenére is emlékszem minden egyes momentumra, mivel nem az a típus vagyok, aki felejt. A mosoly azonnal lefagy az arcomról, amint visszaemlékszem a hálaadásra. A lelkiismeretem nem teljesen tiszta, amiatt, hogy szó nélkül eljöttem otthonról. Bűntudatom van, mert mindent otthagytam, mikor úgymond megígértem Nathannek, hogy kibírok egy napot, a barátnőjeként, de cserbenhagytam. Mindenki számított rám. Erre sem vagyok képes, szimplán nem megy a színészkedés, és egyszerűbbnek láttam elmenekülni. A könnyebb utat választottam, mint mindig, az önös érdekeimet néztem. Egy szánalmas ember vagyok.

Háttal fekszem Zaynnek, és a semmibe meredek, azon elmerengve, hogy miért tettem ezt. Eluralkodik rajtam a melankolikus énem, így azokon a dolgokon jár az eszem, amiket az életemben elcsesztem, vagy, amiket ha visszamehetnék az időben, feltétlenül másképp csinálnék. Zayn a nevemet suttogja, hogy kizökkentsen az önsanyargatásból, de nem hagyom, ezért megismétli.
Elhatározom, hogy most azonnal hazaindulok, és tisztázom a dolgokat mindenkivel. Ezért felülök az ágyon, majd beletúrok vörös hajamba. Zayn a kezem után nyúl, mielőtt még felállnék, és visszahúz az ágyra. Felém kerül, és két kezével támaszkodik mellettem. Komoly arccal mustrál, de jelen pillanatban idegesítőnek találom.

 - Zayn, ne most kérlek – nyomom a tenyerem a fedetlen mellkasára, hogy eltoljam, de egy szikraszerű érzés fut végig rajtam. Teljes testemben remegek, mindig ez történik, amikor ennyire közel van hozzám. Francba, nehéz ellenállni.
 - Mi bajod van? – A hangja felszökik, amint felállok az ágyról. – Rohadt hisztis vagy. – Megforgatom a szemem, és igyekszem figyelmen kívül hagyni, amit mond. Szétnézek a szobában, de sehol sem találom a cuccaimat, és egy idő után ez már az őrületbe kerget.
 - Megmondanád, hol vannak a cuccaim? – Kiabálással próbálom levezetni a feszültséget, ami egyik percről a másikra gyülemlett fel bennem. Minél jobban próbálok sietni, annál tovább tart minden, mint általában.
 - Honnan tudjam? – emeli fel a szemöldökét, ami annak a jele, hogy sikerült ráragasztanom a saját hangulatomat – Nem én vettem le – Pimasz mosolyt ejtett, majd beharapja ajkait, ahogy végigmér. Válaszként idegesen fújtatok egyet, majd kiviharzok a szobából. Eltart egy darabig, amíg rájövök, hogy csakis a fürdőben vehettem le. Normális esetben ez lett volna az első gondolatom, de ebben az állapotban inkább az utolsók között szerepel. Sietve felkapkodom magamra a ruhadarabokat, majd a fürdőben minden reggeli teendőt elvégzek.
Amikor Zayn már tizedszerre kérdezi meg, hogy „mi a franc van velem”, akkor akaratomon kívül is kifakadok.
 - Figyelj… Tegnap minden szó nélkül eljöttem veled piálni, amikor Nath is nálunk volt, és megígértem neki, hogy addig, amíg nem mondja el a szüleinek, hogy szakítottunk, addig eljátszom, hogy együtt vagyunk. Ennyivel tartozom neki, ha már ilyen kegyetlen módon szakítottam vele. De ez még semmi. Anya mindenben számított rám, én pedig… - Zayn nem hallgatja végig a panaszáradatomat, hanem félbeszakít.
 - Nath nálad volt? – Állkapcsa megfeszül, ahogy kimondja azt az egyetlen nevet, amit leszűrt a monológomból. Nekem ekkor még fel sem tűnik, mennyire zavarja a téma.
 - Igen, és ennyit igazán megérdemelt volna. Úgy szeretem őt, és nem is hiszem el, hogy ezt tettem vele, a francba – toporgok egy helyben, de Zayn továbbra is csak bámul engem.
 - És erről mikor szerettél volna szólni nekem? – hitetlenkedik. Megrémülök, amiért hirtelen felemeli a hangját, ezért hátrálok néhány lépést, így nekiütközök az éjjeliszekrénynek, és már csak egy koppanást hallok a padlón.  Sietősen lehajolok az alattam lévő gyűrűért, majd a kezembe veszem. Csak ekkor tűnik fel nekem, hogy két egyforma karikagyűrű is van, az egyik Zayn nyakában, egy láncon a másik pedig itt, az éjjeliszekrényen. Csodálkozva mustrálom a tenyerem közepén tartott tárgyat, ezt követően viszont gyorsan visszatettem, oda, ahonnan leesett.
 - Most mondtam, ha nem tűnt volna fel, bár nem értem a felháborodás okát – Mély levegőt veszek a kiabálás után, majd várom a válaszát. – Rohadtul nem hibáztathatod Nathant, semmit sem tett.
 - Épp ez a probléma, elhallgatta a szakítást, mintha még mindig az övé lennél – háborodik fel összeráncolt homlokkal. – Próbál kisajátítani. - Testbeszéde arról árulkodik, hogy nagyon feldühítik a történtek, én pedig nem értem, hogy mi baja van. Nekem természetes dolog, hogy segítek neki, hiszen ennyivel tartozom, és igazán nem nagy hűhó.
 -  Még mindig nem fogom fel, hogy mi is a baj. – Próbálok higgadt maradni, több-kevesebb sikerrel, de ő még csak meg sem próbál uralkodni önmagán. Zavartan beletúr a hajába, és az alsó ajkát rágcsálja, mint mindig, amikor zaklatott.
 - Lazán belementél ebbe – rázza meg a fejét idétlenül. – A lehető legnyugodtabban enyelegtél volna vele a szülei előtt, mint egy olcsó ribanc, anélkül, hogy én tudnék róla. – Egyik pillanatról a másikra, hirtelen úgy érzem, már túl sokat enged meg magának. A szavai úgy vágnak, akár a kés, és fel sem fogja, hogy fájdalmat okoz vele. Miután kimondja, reflexszerűen lendítem a kezemet, és elég közel vagyunk egymáshoz, hogy pofon vágjam. A tenyerem csattanása az egész szobában visszhangzik. Zayn letaglózva áll, a fejét elfordítja, és nem néz a szemembe. Némán, és feldúltan csapom be magam mögött az ajtót, és ugyanezzel a hévvel rángatom magamra a kabátomat. A két karomat erőszakosan fonom össze magam előtt, arckifejezésemről lerí a hangulatom. Nem is számítok arra, hogy utánam jön, tudom jól, hogy nem fogja megtenni, ezért nem is számítok rá. Ismerem annyira, hogy tudjam, a büszkeségénél semmi nem fontosabb neki. Hirtelen felindulásból szöknek ki a száján olyan szavak, amikkel megbánt másokat, én pedig hirtelen felindulásból teszek dolgokat, amiket az azt követő másodperben már megbánok. Ezek vagyunk mi.

Amikor beérek a lakásba az első gondolatom az, hogy gyorsan át kéne öltöznöm, mielőtt még anyám szeme elé kerülnék. A ruhám töményen alkohol szagú, és minél előbb meg akarok szabadulni tőle, ezért elindulok a szobám felé. Egy hang viszont megállít.
 - Megtudhatnám, hogy hová olyan sietősen? – Anya a konyhába vezető boltív alatt áll, kezét szigorúan összefonja maga előtt, szemével akár ölni is tudna. Hangja ironikus, amitől a hideg is kiráz. Amikor így viselkedik, már teljesen biztos, hogy nincs a legjobb kedélyállapotában. – Ha nem vagyok itt, képes lettél volna besunnyogni a szobádba, szó nélkül? – szalad fel a hangja, a szemöldökével párhuzamosan.
 - Én nem… – A szavak cserbenhagynak, és fogalmam sincs, hogy magyarázzam ki magam. - Csak szerettem volna átöltözni – sütöm le a szememet.
 - Miért kell átöltöznöd? – siet hozzám közelebb – Jézusom Roxanne, te bűzlesz az alkoholtól. – Kezét a szája elé teszi, miközben engem bámul szánakozó tekintetével. Anya szereti, ha szórakozom, ha jól érzem magam, de amikor a családdal és a barátokkal szemben állok, sosem mellettem áll ki. Máskor a legkevésbé sem zavarná, ha ezt történne, viszont most, a bolhából elefántot csinál. – Azért mentél el itthonról, hogy leidd magad, mint azok az emberek, akiknek semmi életcéljuk nincs?! – teszi fel a költői kérdést, amire általában nem vár választ, ezért meghúzom magam, és csendben maradok. – Biztos ebben is Zayn van, nagyon rossz hatással van rád az a semmirekellő.
 - Na jó, engem szidhatsz, de őt hagyd ki ebből, nem is tudod mi történt. – Én is felemelem a hangom, amikor szóba kerül Zayn. Sosem szoktam ezt csinálni, ezért még saját magamon is meglepődök. A szokásosnál is jobban felhúz, amikor felhozza őt, holott haragszom rá. Tudom, hogy miért jött el, tudom a hátterét az egésznek, ezért igazságtalannak tartom, amit anya művel. Mindenáron rossz fényszögben akarja beállítani, én pedig kötelességemnek érzem, hogy kiálljak mellette.
 - Ne feleselj nekem! - emeli fel a mutatóujját fenyegetően. - Nem ismerek rád Roxanne Goodberg. – Tekintete csalódott, arca rezzenéstelen, én pedig a kiabálás hatására hangosan szuszogok, de egy szó sem jön ki a számon. – Itt hagytad szegény Nathant, társaság nélkül.
 - Helyben vagyunk – idegesen megforgatom a szemem. Nem ismerek anyámra, ő biztatott eddig, hogy meséljek Nathnek az érzelmeimről, most meg úgy tesz, mint valami kerítő. Tisztában van vele, hogy nem vagyok szerelmes a fiúba, de ő mégis erőlteti, és ez fáj.
 - Ő egy nagyon kedves fiú, és ambiciózus, tudja, mit akar. Nem értem, hogy bánhatsz így vele. – Értetlenül megcsóválja a fejét. Tehetetlenül állok ott, a szavakat keresve.
 - De anya, nem illik hozzám – kiabálok hisztérikusan, amiért nem érti meg, hogy mit érzek.
 - Te léptél félre, ő sosem tette volna meg veled ugyanezt. Ezt is megbocsátotta neked, te pedig elszalasztod, és mész a naiv fejed után. – Újra kiabálni kezd, én pedig reménytelennek látom azt, hogy valaha is megérti, amit magyarázok neki.
 - Nem vagyok boldog mellette, hát nem érted? – török ki kétkedve.
 - Igen, te egy ilyen huligántól vagy boldog, aki leitat téged a legfontosabb családi ünnepünkön. Ő az oka annak, hogy megcsaltad Nathant. Elég egyértelmű, miért nem akar a szemünk elé kerülni. – Fogalma sincs arról, hogy nem Zayn tehet arról, hogy nem szeretem Nathant, de ha szóvá tenném, akkor biztosan találna újabb okot, hogy utálhassa, mivel ő már belül eldöntötte, hogy Zayn egy rossz ember.
 - Nem is ismered őt, nem alkothatsz róla véleményt így. Zayn nagyon türelmes volt velem, kiáll mellettem, és nagyon vicces. Lehet, hogy nem tökéletes, de boldoggá tud tenni engem. – Reflexszerűen védem a fiút, aki különleges számomra, és nem foglalkozom azoknak a véleményével, akik bármi rosszat mondanak róla. Csak én tehetem meg azt, hogy becsmérelem, senki más. – Úgy kezelsz, mint egy tinédzsert.
 - Azt sem tudod, miről beszélsz, olyan vagy, mint egy tizenéves kamasz, még jó, hogy úgy kezellek. Nem gondoltam volna, hogy ennyi eszed van – Anyát továbbra is csak a saját véleménye érdekli, én meg feladom, hogy megváltoztathatom azt. – Nem szeretném, ha továbbra is találkozgatnál vele. – Összeráncolom a homlokon, a hallottak miatt.
 - Nem érdekel. Én döntöm el, hogy kivel szeretnék találkozni, és nem te, mivel már betöltöttem a tizennyolcadik életévemet. –  Még mindig nem tudom felfogni, amit az imént mondott, egyszerűen olyan, mintha nem is az anyám szavait hallanám, hanem az ellenségemét, aki minden áron azon van, hogy boldogtalan legyek.
 - Nagyon sok mindent engedsz meg magadnak, az anyád vagyok, ne felejtsd el. Amíg az én házamban laksz, nem azt teszel, amit akarsz! – ordít. – Lehet, hogy nem fogtad fel, de ez egy parancs volt, és köteles vagy megfogadni.
Úgy érzem magam ebben a minutumban, mint egy középiskolás, aki valami rosszat tett, és eltiltják az internettől, elveszik a telefonját, vagy szobafogságot kap egy hétre. De az én életkoromba ez már nem fér bele, ezért kellőképpen felkapom rajta a vizet.
 - Ezt nem teheted meg velem, felnőtt nő vagyok! – fakadok ki. A szobám ajtaja felé veszem az irányt, és mikor odaérek, jól becsapom magam után. Anya a nevemet ordítja, de én figyelmen kívül hagyom, és kulcsra zárom az ajtómat. A mai nap folyamán, ezt már egyszer megtettem, ezért furcsa érzés kerít hatalmába. A legjobb, ha egyszerre veszel össze a családoddal, és a fiúval, akit szeretsz. Haha, irónia.

Amikor a szobámba érek, úgy döntök, hogy felhívom Zoet, és elpanaszolok neki mindent, ami az elmúlt két napban történt velem. A telefonomon rengeteg nem fogadott hívás szerepel, köztük anya számával, apáéval, ezen kívül Nathan és Zoe is hívtak tegnap. A barátnőmnek, úgy ahogy terveztem, mindent elmondtam. Örült annak, hogy Zaynnel ilyen jól megvoltunk, azonban kicsit pipa volt, hogy nem vittem magammal mobilt, mert elmondása szerint, aggódott értem. Amikor megosztottam vele az okát, azonban megértette. Az egyetemen tartózkodik, mivel neki van ma órája, velem ellentétben. Elmesélte, hogy nagyon jól sikerült náluk a hálaadás, majd megbeszéltük, hogy hol találkozunk holnap.

***

Tegnap délután, végig kerülgettük egymást anyával, de egy szót sem váltottunk. Ő haragudott, amiért otthagytam őket az ünnep alatt, engem pedig mélyen megsértettek a felém intézett szavai. Bevallom őszintén, hogy még sosem volt rá példa, hogy mi ketten így összevesztünk, ezért kicsit szokatlan volt a helyzet.

Még mindig ezen jár az eszem, miközben odaérek Zoehoz, aki úgy mosolyog, akár a vadalma. Öleléssel üdvözöl, én pedig viszonozom mind a mosolyát, mind az ölelést.
 - Hiányoztál, te ribanc. – Kissé meglepődök az új becenevem hallatán, majd belenyugszok, hogy egy darabig biztosan így fog hívni, ha már eszébe jutott. -  Hogy lehet az, hogy te Zaynnél voltál, az ágyában feküdtél, és még sem történt semmi olyan? – tér azonnal a lényegre, mire felkuncogok. Közben olyan dolgok járnak az eszembe, hogy mikor Zaynnel vagyok, akkor mindig hideg van, és általában az idő is borús, de amikor Zoeval, akkor süt a nap, és a hónaphoz képest igazán meleg az idő. Ez a tény továbbra is érvényben van – veszem tudomásul, amikor felnézek az égre.
 - Halkabban, nem akarom, hogy ez egész egyetem rólunk beszéljen – fenyítem meg, halkan, szinte suttogva. – Amúgy meg nem akartam az első alkalommal lefeküdni vele, főleg nem részegen. Bár bevallom eléggé nehéz volt tartani magam.
 - Azt gondolom, Zayn nem egy csúnya pasi, nem rugdosnám ki az ágyamból, az biztos – Miközben beszélgetünk, leülünk a legközelebbi padra a campus területén.
- Bolond vagy – nevetek fel hangosan, majd játékosan meglököm a vállát. Jóval az első óránk kezdődése előtt jöttünk, hogy tudjunk beszélgetni, anélkül, hogy lekésnénk a dinamikát, vagy bármelyik elméleti órát.
 - Zayn egyébként egy hatalmas idióta, szerintem jogos volt a pofon – vonja össze szemöldökét a mellettem ülő vörös hajú lány. Kedveli Zaynt, de mivel hamarabb ismerte meg, mint én, ő is tudja, hogy elég könnyen képes dühbe gurulni, és olyankor hajlamos meggondolatlanul cselekedni.
 - Azóta nem beszéltél anyáddal? – érdeklődik Zoe, mire nemlegesen megrázom a fejem. – Tényleg nem fogsz találkozni Zaynnel?
 - Dehogynem, egy napot nem bírnék ki nélküle. Remélem anyunak nincs sasszeme. – Kijelentésemre Zoe felröhög, majd azt kezdi el ecsetelni, hogy anya eddig jó fejnek tűnt.
 - A Nathanös kérdésben, mindig is érzékeny volt, nagyon szereti őt, de most túllőtt a célon. – Zoe egyetértően bólogat.
Zoen láttam, hogy el akar mondani valamit, de nem nyaggattam, hagytam, hogy ő maga kezdeményezzen. Néhány percig csendben ültünk egymás mellett, majd meglepetésszerűen megszólalt.
- Összejöttem Noellel – semleges arcot vág, és vár. Először úgy teszek, mintha hidegen hagyna a dolog, ezért Zoe furcsállóan figyeli a reakciómat. Pár másodperc múlva már fülig ér a szám, és együtt örülünk, rettenetesen boldoggá tesz, hiszen hetek óta kibontakozni látszik közöttük valami.
 - Úgy tudtam. És hogy történt? – Kíváncsian hallgatom a részleteket.
 - Meghívtam hálaadásra, és amikor elköszöntünk egymástól, a kapuban, megcsókolt, így vadul csókolózni kezdtünk – meséli teljes beleéléssel.
 - Noel szinte sosem kezdeményez csókot, mindig őt kapják le, szóval érezd magad különlegesnek. – Elárulom neki, amit megfigyeltem az évek során, amíg ismertem a szöszi fiút. Kijelentésemre még jobban mosolyogni kezd, mint addig.

Eszmecserénket egy srác szakítja félbe, aki a kezembe nyom egy meghívót. Az egyik szaktársam holnap ünnepli a szülinapját, amire szertettel meghív.
 - Téged mindenki bír, ribi – veregeti meg a vállam elismerően. – Volt már olyan, aki nem hívott meg a szülinapjára a millió ember közül? – vigyorog.
 - Ugyan már, persze, hogy volt – legyintek, majd a táskám mélyére süllyesztem a papírt.

Feliratkozók