Kedves olvasóim!
Igaz, már több, mint egy hónapja megírtam a befejező részt, mégis vártam, hogy mindenki el tudja olvasni, aki nyomon követ engem. Remélem sikerült is, és az összes olvasóm észrevette a fejezetet. Bevallom, kicsit csalódott voltam, hogy csak 7 megjegyzés érkezett az utolsó szösszenethez, hiszen a 146 olvasó közül kétlem, hogy ennyien olvasnának összesen.
Mindenesetre nem tudom elégszer megköszönni, hogy végig velem voltatok. Akadt egy két hullámvölgy a történet során, mikor is ihlethiányom volt, vagy pedig csak szimplán nem ment olyan könnyen, mint máskor. Olyan időszak is volt, amikor úgy éreztem, nem tudok azonosulni a történettel, és nem leszek képes befejezni. DE ti mellettem álltatok, és azt mondtátok, nem probléma, ha kicsit lassabban haladok. Hálás vagyok minden egyes megjegyzésért, vagy bátorító szóért, hisz ez az első blogom, amit szerintem igényesen végig tudtam vezetni. Nagyon jól estek a pipák, és mindenféle kritika, vagy hozzászólás. Nélkületek tényleg nem ment volna.
A fejléckészítőknek is nagyon köszönök mindent, akkor is, ha sokuk már nincs jelen a blogger világban. A drága bétámnak is, Madison Butler-nek aki mindig kisegített, amikor megakadtam, és mindig őszinte véleményt mondott. Köszönöm a designosomnak, MIRacle M.-nek, aki néha bétázott is nekem. Lexi-nek, akinek a tökéletes könyvborító a műve. Mercinek, a trailer-ért. Rengeteg mindent köszönhetek nektek. Illetve Azy-nek, aki bátorítása nélkül talán meg sem született volna a történet.
Azt a hírt szeretném még közölni, hogy nem fogok eltűnni ebből a világból. Az új történetemet már dolgozom ki, így azoknak, akik olvasni szeretnének még tőlem, javaslom, hogy ne iratkozzanak le, mivelhogy itt fogom közzétenni, ha már elérhető lesz a blog. Az alapok megvannak, már csak alaposan át kell rágnom magam rajta. Annyit elárulok, hogy teljesen más lesz, mint az I need more.
Viszlát a következő blog megjelenéséig.